Musical Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján, a Pannon Várszínház előadásában.
Musical Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján, a Pannon Várszínház előadásában.
Dés László – Nemes István – Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter: Valahol Európában
A világhírű film alapján készült színpadi játék hűen követi az eredeti mű cselekményét, a II. világháború után utcára került, árván maradt gyerekek kálváriáját. A kivetettekkel, a hátrányos helyzetűekkel, az etnikailag másokkal, a megváltozott világban önmagukat keresőkkel szolidaritást vállaló, a humánum alapértékeit felmutató, a művészet, a zene megváltó erejében hívő, az együttérző és befogadó szeretet erejét sugárzó alapmű messze túlmutat a konkrét alaphelyzeten, és a magyar európaiság nagy erejű megfogalmazását adja.
A mű tartalmi gazdagságát erősíteni szándékozik a színpadkép is. Egy forgó, romos, egykori értékeket őrző építmény képezi a játék centrumát, áttört falaival állandóan sejtetve a konkrét történések mögöttes tartalmait. E centrum körül bolygóként keringnek a konkrét helyszíneket jelölő tárgyak, egymást váltva, néha szándékosan összeérve, létünk, kiszolgáltatottságunk örök körforgását, időnk, tereink relativitását felmutatva.
Rendező: Vándorfi László
Koreográfus: Hernicz Albert
Jegyár:
Földszint: 6.500 Ft | Emelkedő nézőtér: 6.000 Ft
Elővételi kedvezmény 2023. május 31-ig.
Online már OTP és MKB SZÉP-kártyával is megválthatja jegyét előadásainkra!
Az előadás hossza:
Játszóhely: KULTKIKÖTŐ Amfiteátrum – Alsóörs (Varázserdő u. 3.)
Időpont: 2023. aug. 12. (Szo) 20:30
Esőnap: 2023. aug. 14. (H) 20:30
A gördülékeny jegykezelés érdekében kérjük, online vásárolt jegyeit még érkezés előtt töltse le mobilkészülékére!
— — — — —
Megközelíthetőség:
Gyalog: Alsóörs központjából az Endrődi Sándor utcán észak felé haladva a Szabadság téren keresztül aszfaltos úton közelíthető meg az AMFI.
Tömegközlekedéssel: Az alsóörsi autóbusz-állomásról a 7342-es busszal Alsóörs fordulóig (3 megálló), onnan tovább gyalog a Kossuth Lajos utcán a Szabadság térig, ahonnan az aszfaltos úton észak felé haladva kellemes 10 perc sétával megközelíthető az AMFI.
Autóval: Az AMFI parkolója a térképen ábrázoltak szerint a Felsőörsi út (7219) felől megközelíthető.