
2023.07.24-28. A túlélő tábor lényege, elsajátítani azt a tudást, ami nevel, megerősít és bármilyen élethelyzetben önbizalmat ad.
A tábor célja, tematikája:
A túlélő tábor lényege, elsajátítani azt a tudást, ami nevel, megerősít és bármilyen élethelyzetben önbizalmat ad. Ezen kívül jól szórakozol, és talán életre szóló barátságokra teszel szert.
A tábor első délutánja ismerkedő, összerázó, csapatfejlesztő játékokkal telik. A második, harmadik és negyedik napon, délelőtt a tábor tematikájának megfelelő tevékenységek zajlanak. Délután kirándulunk, játszunk. A délutáni programokban benne van a túrázás. Ha közbeszól az időjárás, akkor fedett helyiségben játszunk, szórakozunk. Emellett sok játékot, mozgást, szabadidős tevékenységet, kézműves foglalkozást is biztosítunk a gyerekeknek.
Minden táborunk Táborzáró családi délutánnal zárul, melyre szeretettel várjuk a szülőket, nagyszülőket, testvéreket, barátokat. A hét folyamán készült alkotásokból Élménygalériát szervezünk, és az összes táborozónak meglepetéssel kedveskedünk.
A tábor időtartama: 5 nap: naponta 8-16 óráig
Részvételi díj: 38 000 Ft. Kedvezményeink: testvéreknek 3000 Ft kedvezményt, visszatérő táborozóinknak a 2. tábortól 3000 Ft kedvezményt biztosítunk. A tábor díja magában foglal napi egyszeri meleg étkezést, és a felhasznált alapanyagok költségét is. Tízórait és uzsonnát kérjük, hozzanak a gyerekek!
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ NAPKÖZIS TÁBORAINKHOZ
ÉLETKOR: általában 5-6 éves kortól várjuk a gyerekeket táborainkba, de minden tábornál megjelöljük az ajánlott életkort.
FELSZERELÉS: A tábor programjaihoz illő kényelmes ruha és cipő, időjárásnak megfelelő öltözet, váltóruha, esőkabát. Kis hátizsák (névvel ellátva), kulacs, sapka, naptej. Kérjük, hogy mobiltelefont, fényképezőgépet, egyéb elektronikai eszközt ne hozzanak a táborba értékmegőrzési és pedagógiai okokból. Szükség esetén a szülők elérhetik a tábort telefonon, és a táborból is tudunk a szülőnek telefonálni.
ÉTKEZÉS: A napi egy meleg étkezést az ÁNTSZ előírásainak megfelelően egy közeli étteremből rendeljük. Speciális étrend (szakorvosi igazolással alátámasztott) is kérhető egyéni megbeszélés alapján. Kérjük, ezt az igényüket a jelentkezési lapon feltétlenül tüntessék fel! Kérjük, hogy tízórait és uzsonnát csomagoljanak a gyerekeknek!
FELÜGYELET: a táborok teljes időtartama alatt pedagógus felügyel a gyermekekre, természetesen a létszámnak megfelelő animátor személyzettel.
PROGRAM: 8:00 – 16:00
TÁBOR HELYSZÍNE: 8226 Alsóörs, Varázserdő utca 3.
NAPIREND:
IDŐPONT PROGRAMOK
8.00 – 9.00 Gyülekező, szabad játék, reggeli torna
9.00 – 9.30 Tízórai
9.00 – 12.00 Délelőtti programok
12.00 – 13.00 Ebéd
13.00 – 15.30 Pihenő, délutáni programok, uzsonna
15.30 – 16.00 Szabadjáték, hazabocsátás
Jelentkezés és lemondás:
Hogyan lehet jelentkezni?
A táborainkba emailen jelentkezési lappal, vagy online kitölthető jelentkezési lapon lehet jelentkezni, legkésőbb az adott tábor kezdő időpontja előtt 14 nappal lehetséges, később már csak a fennmaradó, vagy visszamondott helyekre fogadunk el jelentkezéseket.
Mikor végleges a jelentkezés?
A jelentkezést csak abban az esetben tudjuk véglegesíteni, ha a részvételi díjat is befizetik, legkésőbb a táborozás előtti 11. napig. Ezt átutalással, vagy a helyszínen kézpénzben, bankkártyával, SZÉP kártyával tudják megtenni. Kérjük, minden dokumentumon (pl. átutalás) a gyermek nevét és a választott tábor időpontját és megnevezését is legyenek szívesek feltüntetni. A részvételi díj beérkezését követően, maximum 3 napon belül e-mailben kiküldjük a szülőknek a részvételi igazolást.
Ha a jelentkezésük után valamilyen ok (betegség stb.) miatt mégsem szeretnének jönni a táborba, akkor ezt is jelezzék számunkra időben, mert addig mások elől foglalják az amúgy is szűkös férőhelyeket.
Hogyan tudom lemondani a tábort?
Betegség, vagy egyéb ok miatt lehetőség van a táborozás lemondására, vagy módosítására egy másik hétre.
A jelentkezés lemondása esetén: a tábor kezdőnapján történő lemondás esetén a teljes vételár 100%-a illeti meg Szolgáltatót lemondási díj címen, de betegség esetén orvosi igazolás felmutatásával a költség egyéb táborra átvihető vagy egyéni elbírálás alá tartozik.
Milyen dokumentumra van szükség a jelentkezéshez?
A jelentkezési lap mellett megtalálható “Szülői nyilatkozat” kitöltésére, amely a legfontosabb egészségügyi információkat tartalmazza a gyermekről. Kérjük ezt az első nap hozzák magukkal. (Szülői nyilatkozat)
Jelentkezési űrlapok
Online jelentkezési lap
Amennyiben szeretne jelentkezni táborainkra, töltse ki online jelentkezési lapunkat.
Szülői nyilatkozat táborozáshoz
Amennyiben gyermeke részt vesz táborunkban, kérem töltse ki a szülői nyilatkozatot!